Robelin-féle graforajz
Egy sajátos módszer, ami segít jobban megismerni önmagunkat.
Nem is írás, és nem is rajz, mégis egy kicsit mind a kettő.
Megtudhatjuk-e, hogy mi az oka a sorozatos kudarcnak, veszteségnek, annak ellenére, hogy mindent megteszünk, és mégsem a jó eredményeknek örülhetünk?
Rólam
Gyermekkori megfigyeléseimből indult ki az az irány, amelyet később rendszerszintű módszerré formáltam. Már akkor feltűnt, hogy az emberek növény- és kertválasztásaiban sajátos mintázatok jelennek meg, még ha akkoriban nem is tudtam megfogalmazni, miért vonzott ez a jelenség.
Életem során egymásra épültek azon területek – a szimbolikus növényvilág, az asztrológiai színdinamikák és a grafológia –, amelyek végül egy összefüggő szemléletté álltak össze. E három nézőpont találkozásában ismertem fel azt a mélyebb jelentéstartalmakat feltáró kapcsolatot, amely a kertválasztás és az egyén sajátos mintázatai között húzódik.
Az ezt követő évek megfigyelései és rendszerező munkája során alakítottam ki a módszeremet, amelyben a virágok, színek, formák és a kert belső elemei – a grafológiai látásmódhoz hasonlóan – az egyén belső tartalmait tükrözik. Így vált számomra világossá, hogy a képzeletbeli kertépítés nem pusztán esztétikai választás, hanem érzékeny, értelmezhető lenyomata a személyes működésnek.
Innen ered az a felismerésem is, hogy a grafológia és a képzeletbeli kertépítés között izgalmas és beszédes párhuzam rajzolódik ki.
A Robelin-féle graforajz – vagy más néven: Képzeletbeli kertépítés
Nem grafológia, és nem rajzelemzés. De vannak részei, amelyek mindkettővel rokoníthatók. A tér használata például ilyen. A Robelin-féle graforajznak azonban saját térszimbolikája van.
A Robelin-féle graforajz a kérdező személy egészéről ad tükröt.
Rámutat arra,
- milyen múltbéli események – amelyeket a rajzoló akár veszteségként, akár kudarcként élt meg – akadályozzák a vágyak megvalósítását,
- milyen belső blokkok gátolják a képességek kibontakozását és a tehetség szabad áramlását,
- milyen okok húzódnak meg egy-egy visszatérő, nehezen kezelhető élethelyzet hátterében.
Amikor papírra kerül az a képzeletbeli kert, ahol a rajzoló maradéktalanul boldog lenne, láthatóvá válik, milyen esemény hagyott benne maradandó nyomot, és mi akadályozza a sikeres működésben. Sok éves tapasztalat alapján bizton állíthatom, hogy a velünk született tehetség kibontakozásának akadályai felismerhetők és oldhatók.
Divat a podcast, én pedig örömmel éltem a lehetőséggel.
Szabó Juli, újságíró/műsorvezető kérdéseire válaszolok.
Miért különleges a Robelin-féle graforajz?
Mert nem kell tudni szépen írni vagy rajzolni.
Nem a technikai kivitelezés számít, hanem az, hogy mit és hová helyez el a képzeletünk.
Lehet a “kert” akár:
- kert,
- park,
- liget,
- semleges terület.
A módszer segítségével könnyebben megérthetjük, mi miért történt velünk, és hogyan élhetünk együtt a megoldható és a velünk maradó helyzetekkel.
A rajz láthatóvá teszi a belső akadályokat, és segít felismerni, milyen lépéseket tehetünk saját magunkért, hogy oldjuk vagy felszámoljuk a problémáink gyökereit.
Támogat önismeretünkben, önmegértésünkben és önelfogadásunkban.
Módszerem
Többféle rajzelemzéssel találkozhatunk, amelyek hasznos és jól értékelhető képet adnak a rajzoló bizonyos életterületeken jelentkező problémájáról.
A Life TV-ben ismertettem saját módszeremet, mely során egy kertet kell rajzolni és kiderül, mikor és milyen kudarc, veszteségként megélt esemény emlékképe gátolja a kérdezőt abban, hogy képességeit kibontakoztathassa.
Robelin-féle graforajz – mint önismereti térkép
A Robelin-féle graforajz egy sajátos átmenet az írás és a rajz között.
Az írás meghatározott, egységesen használt szimbólumokból épül fel, míg a Robelin-féle graforajz teljesen más módon működik: itt nincs szükség formákra, méretekre vagy kidolgozott rajzokra.
A jelölések mindössze kezdőbetűk, mégis sokat elárulnak arról, milyen belső logika, milyen tudattalan mintázat szerint jeleníti meg a rajzoló a saját belső világát.
Ahogyan a bádogkannán megmarad az ütés nyoma, úgy őrzi a személyiségünk is a múltban átélt nehéz események lenyomatait. Ezek megjelennek
• az írásban,
• és – másképp, szabadabban – a rajzban is.
A módszer lényege nem a formai megjelenésben rejlik, hanem abban, ahogyan a rajzoló a rendelkezésére álló teret ösztönösen „belakja”.
Ezek a választások mutatják meg azt a sajátos belső rendet, amelyből a graforajz következtetései kiindulnak.
Az írásban egységesen elfogadott és használt szimbólumokat vetünk papírra, a létrehozásuk azonban teljesen egyedi. Mindenkinek a tolla alatt másképp kerekednek az oválok, másképp dőlnek a szárak, másképp nyomjuk a tollat a papírra.
Vonalaink éppoly egyediek, mint vonásaink – ezért láthatja a grafológus, hogy milyen nyomot hagytak bennünk az átélt események. Felismeri az oválok kerekségéről, milyen a duktor (az író személy) kapcsolata önmagával, hogyan foglal helyet a világban. A legapróbb írott vagy rajzolt jel is árulkodik arról, hogyan formálódott képességünk, személyiségünk, mi magunk a megélt események, a velünk történtek hatására.
Ahogyan egy bádogkannán az ütés nyoma horpadásként megmarad, ugyanúgy őrizzük magunkban a kudarcként, veszteségként megélt eseményeknek is az emlékét. Mindez megjelenik írásunkban, és – másképpen, szabadabban, de – megjelenik a rajzunkban is. Írásunk és rajzunk úgy jelenik meg a papíron, ahogyan mi magunk a világban, és árulkodik arról is, amit a világ nem lát belőlünk.
Kertünkben rejtőzködő múltunk
Ha erre a válaszunk: nem, akkor átgondoljuk, mit tehetünk azért, hogy lehetőségeinket jobban kihasználhassuk, mint eddig tettük. Végiggondoljuk, hogy akadályaink, nehézségeink törvényszerűen vannak-e jelen az életünkben, vagy elkerülhetők, megoldhatók lennének-e. Múltunk kertjében bóklászva rátalálhatunk a változás kulcsára is. Minden akadályt, nehézséget nem iktathatunk ki az életünkből. Minden problémánkat nem oldhatjuk meg. Vannak olyanok is, amikkel együtt kell élnünk. Ilyenkor jó tudnunk, hogyan tehetjük ezeket elviselhetőbbé, jobban megélhetővé önmagunk számára.
A múltat nem írhatjuk át, de felismerhetjük, hogy milyen nyomot hagyott bennünk, és ezáltal hogyan alakítottuk eddig az életünket. A felejtés zsákjába tuszkolt események, az ezek miatt magunkkal hurcolt problémáink is előbukkannak a Robelin-féle graforajz segítségével. Így már könnyebben felismerhetjük, mi az, amin változtathatunk, mit tehetünk önmagunkért. Ami megtörtént, nem tehetjük meg nem történtté – de a Robelin-féle graforajz segítségével felismerhetjük, és ártalmatlaníthatjuk.
Akár írunk, akár rajzolunk, mindenképpen megjelenünk benne mi magunk is. Megjelennek titkolt képességeink, vágyaink, félelmeink is.Leginkább a félelmeink törnek utat maguknak az írásban, vagy a rajzunkban. Minél nagyobb a félelem, annál erősebben mutatja meg jelenlétét. Ezeket a jeleket nevezhetjük néma segélykiáltásoknak is, mivel szeretnénk megszabadulni a rejtőzködő, ártó, blokkoló energiáktól. A békés lelkű ember szelíden, saját lelkének örömével éli az életét. Neki nincs szüksége mások segítségére. Ezt tükrözi írása, rajza.
Valójában a dühöngő ember is lelki békére vágyik, hiszen ő éppen a lelkét rabságban tartó negatív erők fogságától szenved, és kiáltásával, őrjöngésével, viselkedésével kéri a külvilágot, hogy segítsenek neki kiszabadulni lelki börtönéből. Így árulja el az írásunk, rajzunk is azt, ami bennünk munkálkodik. Ha olvassuk és értjük ezeket a jeleket, megtalálhatjuk a baj forrását, és az elakadásainkból kivezető utat. A Robelin-féle graforajz – vagyis a képzeletbeli kertépítés módszerével – önmagunkról kaphatunk fontos ismereteket. Mivel az elme szimbólumok használatával kommunikál, így képzeletbeli kertünket vizsgálva megfejthetjük, milyen jelzésünk mit szimbolizál.
A Robelin-féle graforajz – a képzeletbeli kertünk – és az asszociációs virágkártyák szótárt adnak önmagunkhoz.
A lélek kilenc himnusza
***
Fogalmazd meg a himnuszodat!
Kilenc versszakból álljon!
Első versszak a hála szavait zengje!
Második a belső király himnusza,
Harmadik a harcos imádsága,
Negyedik a pap zsolozsmája,
Ötödik a bölcs zsoltára,
Hatodik a tudós fohásza,
Hetedik a művész könyörgése,
Nyolcadik a szolga dicshimnusza,
Kilencedik legyen a köszönet dala!
Nem muszáj, hogy mindig
ugyanazokkal a szavakkal
„énekeld” a himnuszodat.
Csak az érzés a fontos.
Az legyen őszinte,
Legyen magasztos!
